Antti Hakkanen finn védelmi miniszter bejelentette, Ukrajna használhatja orosz területek támadására a Finnország által neki átadott fegyvereket – írja a The Kyiv Independent.
Norvégia bejelentette, hogy növelni kívánja az Ukrajnának nyújtott katonai támogatását, ennek keretében pedig további tíz NASAMS légvédelmi indítóegységet és négy tűzvezető egységet adományoz az országnak - közölte a Sky News.
Olaf Scholz német kancellár a The Wall Street Journal című amerikai napilapban csütörtökön megjelent írásában ismételten óva intette Ukrajna szövetségeseit attól, hogy felhagyjanak Kijev katonai és pénzügyi támogatásával, illetve csökkentsék azt, és figyelmeztetett az esetleges orosz győzelem súlyos következményeire.
Szerhij Najev altábornagy, az Ukrán Fegyveres Erők Egyesített Erőinek főparancsnoka elárulta, Ukrajna az F-16-osok mellé több, nagyobb hatótávolságú rakétára is számít – írta meg az RBC Ukrajina.
Az Európai Unió nem fogja elérni azt a kitűzött célt, hogy márciusig egymillió tüzérségi lövedéket szállítson Ukrajnának –jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő szerdán Brüsszelben.
A német Spiegel értesülései szerint a magyar kormány nem ellenzi egy új alap létrehozását Kijevnek, így van esély rá, hogy megállapodás születhet Ukrajna támogatásának ügyében a február 1-jei csúcson - számolt be az Index. A KKM sajtóosztálya szombaton a lapunknak eljuttatott levelében azonban már azt írta: Magyarország nem járul hozzá újabb uniós pénzek fegyverszállításokra való költéséhez. Ez a reakció hasonló mintázatot követ, mint ami csütörtökön történt. Akkor a Bloomberg írta meg, hogy a magyar nagykövet szerdán a brüsszeli ülésteremben jelezte: nem fog Magyarország vétózni az ukrajnai katonai finanszírozási alap felállítása ügyében, majd miután ezt mi is átvettük és értelmező keretbe ágyaztuk, a külügyi szóvivő ezt hevesen cáfolta szerkesztőségünknek.
Lengyelország eddig összesen 3,5 milliárd euró értékű katonai segélyt nyújtott Ukrajna számára az orosz-ukrán háború kitörése óta - közölte Cezary Tomczyk lengyel védelmiminiszter-helyettes szerdán.
Rishi Sunak brit miniszterelnök a londoni parlamentben mondott beszédet azt követően, hogy látogatást tett Kijevben. Arra figyelmeztetett, hogyha nem sikerül Ukrajnában megállítani Vlagyimir Putyint, akkor Európa többi részére is átterjedhet a háború – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
Az amerikai kormányzat ebben az évben még egy katonai támogatási csomagot tud összeállítani Ukrajnának a rendelkezésre álló keretből, azt követően elfogy a pénz - jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.
Dánia 1,8 milliárd dán koronát (92,8 milliárd forint) különített el, hogy pénzügyi segítséget nyújtson Svédországnak CV90 típusú svéd páncélozott harci járművek Ukrajnának adományozásához - áll a dán védelmi tárca hétfői közleményében.
A brit külügyminiszter, David Cameron arra szólította fel az amerikai döntéshozókat Washingtonban, hogy támogassák Ukrajnát. Cameron felhívásával Joe Biden amerikai elnök korábbi kérésére reagált, amelyben Biden arra kérte a republikánusokat, hogy nyújtsanak további katonai segítséget Ukrajnának. Az amerikai elnök egyben figyelmeztetett, hogy egy esetleges orosz győzelem olyan helyzetet teremthet, amelyben Moszkva NATO-szövetségeseket támadhat meg, így végül amerikai katonák is bevonódhatnak a konfliktusba.
Az ukrajnai háború 2022-es kitörése óta minden eddiginél kevesebb ígéret született a nyugati államok részéről a kijevi kormány további támogatására – jelentette be a németországi székhelyű Kieli Világgazdasági Intézet (IFW Kiel) csütörtökön.
Joe Biden a republikánusok támogatását kérte az Ukrajnának nyújtandó további katonai segély ügyében. Az amerikai elnök azzal érvelt, hogy ha Vlagyimir Putyin győzne Ukrajnában, az oroszok nem állnának meg, hanem megtámadnák a NATO-t, és így amerikai katonáknak is az oroszok ellen kellene harcolniuk – írja a Reuters.
A lengyel kamionsofőrök tiltakozása az ukrán határon késlelteti az ukrán fegyveres erőknek nyújtott katonai segélyt - közölte a Sky News.
Váratlanul Kijevbe érkezett hétfőn Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter, hogy Washington támogatásáról biztosítsa Ukrajnát Oroszország háborújával szemben. A politikus bejelentette: 100 millió dolláros katonai segélycsomagot küldenek a kijevi vezetésnek.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Magyarország ismét blokkolni fogja az Ukrajnának szánt európai fegyverszállítmányokat - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői nyilatkozatára hivatkozva a Reuters.
Nem mondhatjuk, hogy egyértelműbb lett a helyzet.
Csasziv Jarnál 200%-kal nőtt a támadások száma egy hónap alatt.
23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Az új éves hiányterv kétharmada teljesült az egy első harmadában.
Kormányinfón számolnak be a kabinet döntéseiről.
Van egyáltalán ideális mutatószám?
Mire megy vele?
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.